^Back To Top

A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjának keretében 2017. március 15-én, szerdán Nagyszalontára látogattunk mi, a Kétegyházai Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjai negyvenegyen tanárainkkal, hogy a testvériskolánk növendékeivel közösen emlékezzünk meg az 1848–49-es forradalom hőseiről, illetve áldozatairól.
A partneriskola dísztermében az üdvözlés után került sor a 9.A osztály előadására „Ez itt az én hazám” címmel, amelyet Szabó Istvánné Nagy Magdolna mesterpedagógus magyartanár, szaktanácsadó rendezett.

A zenés-verses megemlékezést követően angol és román nyelven is elhangzottak azok a versek, amelyek az 1817. március 2-án Nagyszalontán született Arany János, a XIX. század magyar költészetének központi alakjának, a magyar nyelv máig utolérhetetlen mesterének tollából nőttek ki.
A testvériskola épületével, a benne tanuló diákokkal és tanárokkal való ismerkedés után közös ebéd következett, amelynek végén mindannyian személyre szóló ajándékot kaptunk.
Ezt követően Nagyszalonta nevezetességeivel ismerkedtünk meg.
A közös séta során megérezhettük, hogy Arany János hatása ma is bennünk van. Arany nélkül szegényebbek lennénk, szegényesebben tudnánk kifejezni magunkat édes anyanyelvünkön.
Majd ellátogattunk az Arany János Művelődési Egyesület és a városi önkormányzat által közösen működtetett Arany szülőházába, az egykori „bogárhátú öreg viskó” helyén álló tájházba.
Ezután utunk a helyi Csonka-toronyban működő Arany-emlékmúzeumba vezetett.
Majd a Református templomban vettünk részt ünnepi istentiszteleten. Ezt követően a városi megemlékezésre a Kossuth-szobornál gyűltünk össze.
Az ünnepi megemlékezést fáklyás felvonulás követte. Kisérő és felkészítő tanárok: Szabó Istvánné Nagy Magdolna,

Szuromi Tímea, Lendvai Sándor, Kovács Ildikó. Ezúton is hála és köszönet a nagyszalontai testvériskola tanárainak és diákjainak a program megvalósulásáért, a miharabbi viszontlátás reményében!

marcius 15 9 20170316 1388972533marcius 15 11 20170316 2088409792marcius 15 12 20170316 1782875256marcius 15 13 20170316 1092373038marcius 15 19 20170316 1502049377marcius 15 24 20170316 1099594104marcius 15 21 20170316 1297320157marcius 15 30 20170316 1439657383marcius 15 50 20170316 1226887643marcius 15 60 20170316 1041220162marcius 15 70 20170316 1088862281marcius 15 72 20170316 2038076123marcius 15 76 20170316 1540815889marcius 15 80 20170316 1129547950marcius 15 86 20170316 1385678953marcius 15 109 20170316 1121026765marcius 15 113 20170316 1458880422marcius 15 116 20170316 1925736823marcius 15 122 20170316 2008571255marcius 15 126 20170316 1845163192marcius 15 135 20170316 1657717400marcius 15 136 20170316 1678076288marcius 15 139 20170316 1960878304marcius 15 140 20170316 1576765726marcius 15 145 20170316 1725206361marcius 15 148 20170316 1634197704marcius 15 153 20170316 1962565321marcius 15 158 20170316 1025269454marcius 15 161 20170316 1940722049

ASZIH logo RGB         fm logo        nak